Add magad!

A legtöbb ősi vallás, hit egyik legalapvetőbb ünnepe a téli napforduló, a Nap "visszatérése". Ezen a napon a leghosszabb az éjszaka, innentől egészen a nyári napfordulóig növekszik a nappalok időtartama. A fény újjászületése őseink által is nagyra tartott ünnep volt. A mai világ átlagembere már nem érzi ennek a napnak a valódi jelentőségét, látják a jelképeket, de nem értik őket, mert az évszázadok során kiforgatták azokat igaz jelentésükből.

I. Gyula pápa 350-ben december 25-ét nyilvánította Jézus születésének napjává, hiszen az emberekből a kereszténység gyakran kegyetlen módszerei sem tudták kiűzni az ősi hitet, így a téli napforduló ünnepét keresztény tartalommal töltötték fel, de a külsőségeket meg kellett hagyniuk. Hasonló okokból lett például a tavasz ünnepéből húsvét, a nyári napfordulóból pedig Szent Iván éj. Ennek ellenére a téli napforduló örökké hirdetni fogja, hogy a sötétség felett mindig úrrá lesz a világosság: a Nap legyőzhetetlen, ahogyan pogány ünnepeink is azok!

A téli napforduló a magyaroknál

A December hónap a magyar ősvallás napesztendőjének az utolsó jelentős fejezete, amelynek végén meghal az óesztendő és megszületik az újesztendő. Ez a fontos esemény a magyar vallásban kiemelt helyet kapott. A magyar őshagyományok vizsgálata egyértelművé teszi, hogy elődeink hitének központi elemei a Mindenség, a Tejút, a Nap és a magyar nemzet. A Naptól függ minden földi lét, a Nap a földi lét megteremtője. Ezt őseink is tudták, és az égitestek figyelésekor különös figyelmet szenteltek a Napnak, a leghosszabb éjszakán különböző szokásokkal éltették a fény győzelmét és a természetet.

Regölés

Egyes kutatók szerint a regölés a XI. század legelején keletkezett, az augsburgi menekültektől származott. A regösök, míg István király figyelme rájuk nem irányult, kóborló, pogány hagyományokat ápoló vándor énekesek voltak, kiket a keresztények ördöngösöknek tartottak. A regölés tehát régi pogány szokás, bőségvarázsló és párokat összebűvölő művelet. A téli napforduló ünnepének emléke.

A regösök ősi, pogánygyökerű, varázserejű jókívánságokat mondtak a háziaknak. A szokás legfontosabb mozzanata ugyanis a jókívánságok kifejezése. Hiszen ők eredetileg nem közönséges köszöntők, hanem varázslók voltak, akiknek hatalmukban állt a szavakkal kifejezett jókívánságok valósággá idézése is. A regösénekek refrénje ("Haj regö rejtem"), az ősmagyar sámánok varázsigéjéből származhat, amit révülés közben mondogattak. A regösök az ősmagyar kultúrában a sámán énekmondója, ráéneklője lehetett.

A regösénekben fontos szerepe van továbbá egy ősmagyar mitológiai elemnek, a csodaszarvasnak. A szarvas a bőség, a termékenység jelképe. Az évenként lehullatott és újranövesztett agancsa révén egyetemes jelkép: az örök megújulás, újjászületés szimbóluma.

A regölés és a hozzá kapcsolódó rítusok alapján a csodaszarvas a téli napforduló égboltjának jelképe. A csodaszarvas szarvai közt a Nap, majd az azt helyettesítő gyertyák a megújuló, újjászülető fényt jelképezik, egyben a hosszú életet, a halhatatlanságot szimbolizálják.

Ezt a rítust a keletről vándorolt népek hozták nyugatra, ahol a bika-ölő, szarvas-vadászó újévi ünnepek a Mithras-kultusz révén lettek általánosan ismeretesekké.

A csodaszarvasról, tiszta forrásról, pázsitról daloltak, majd termékenységet, varázsló jókívánságokat mondtak a gazdának és háza népének. Ahol eladó lány volt, ott legénnyel regölték össze, hogy mielőbb bekössék a fejét. Befejezésül az ősi refrént énekelték: haj regö rejtem. Énekük befejeztével a regösök alamizsnát kaptak. Az összegyűjtött bort, diót, gyümölcsöt, szalonnát többnyire a kocsmában fogyasztották el. Azt a földet, melyet a regösök éneklés közben a bottal felvertek, a "ház népe" összegyűjtötte és gabonával keverte össze. Egyik felét a tyúkoknak adták, hogy jó tojók legyenek a következő évben, másik felét pedig a vetőmag közé keverték, hogy bő termés legyen.

A magyar néprajzkutatás sokat vizsgálta a regölés, a regösének kérdését, eldönteni mindmáig nem sikerült, hogy létezett-e vagy nem a honfoglalás előtt olyan ének a csodaszarvasról, amelyet a téli napfordulón adtak elő. Az sincs kizárva, hogy a magyarságnál a mai hazájába való költözés után, az itt élő, és a szomszédos népek hatására alakult ki ez a mágikus rítus.

A regösöket a dunántúli végek énekmondóiként ismerték. Ezekből váltak ki azután azok a királyi regösök, akik a Szent István kor óta a XIII. század végéig az udvar énekmondói voltak.

A kereszténység ezt a pogány szokást is megfertőzte és a regösök énekei között később megtalálható már Szent Istvánról és az egyházról szóló szövegek is.

Regösének részlet

Ó élet, édes napfény,
Ó édes (Napocska)!
Ó élet, ó napfény,
Ó édes (Napocska)!
Amott keletkezik
Egy kis kerek pázsit.
Azon legelészik
Csodafiú-szarvas

Luca nap

A Lucia (magyarul Luca) név a lux, azaz fényesség szóból származik. A fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének tekintették.

A keresztény történet egyik változata

A legenda szerint Lúcia az ókeresztény időkben élt, fiatal szűzlányként. Édesanyja egyszer nagyon megbetegedett, és együtt mentek segítséget kérni Szent Ágota sírjához. Lúcia ott elaludt, és álmot látott, minek hatására úgy határozott, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meg is gyógyult, de ennek ellenére sem fogadta el lánya elhatározását. Pogány vőlegényhez akarta adni. Mivel Lúcia nem tágított, elítélték. Igás állatokkal akartak keresztülhajtatni testén, de az állatok megtorpantak lekötözött teste előtt. Végül megégették. A legenda szerint csak akkor halt meg, amikor befejezte imáját. Egy másik történet szerint saját maga szúrta ki a szemét, hogy ne tetsszen kérőjének. Ezért is lett a későbbi szent a szemfájósok, és a vakok védelmezője.

A keresztény változat ünneplése röviden

A magyar néphitben Luca nem hasonlít a legendabeli Szent Lúciához, sokkal inkább kísértetszerű, kitalált alak, kinek külseje csúnya öregasszonyé vagy fehérleples alaké. Szerepe a büntetés és a rontás. Megbünteti azt, aki fon, kenyeret süt, vagy mos december 13-án. Kölcsönadni sem volt ajánlott ilyenkor semmit, mert az elvitt dolog boszorkányok kezére kerülhetett. A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása. Ennek a szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, de csak karácsony estéjére volt szabad elkészülnie vele. (Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke.) A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze. Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ha a széket magával vitte karácsonykor az éjféli misére, ott ráállva nyomban megláthatta azt, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. Ám a boszorkányok is meglátták a széken ágaskodót, kit próbáltak elkapni. A menekülőnek az úton hazafelé szüntelenül mákot kellett szórnia, amit a boszorkányoknak kötelességük volt felszedni, s így nem érhették utol. Miután az illető szerencsésen hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.

A fehér lepelbe öltözött lányok ilyenkor házakhoz mentek, ahol általában különböző jókívánságokkal a tyúkok szaporulatára akartak hatni. Máshol ilyenkor a gyerekeket ijesztgették. A legények pedig a lányos házakhoz jártak, s ott mondókákat mondtak. A jókívánságokért cserébe pedig tojást kaptak ajándékba.

A kereszténység butító hatásának eredményeképp Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért minden eszközzel védekeztek a "boszorkányok" ellen.

Pogány eredete

Az egyház azért választotta Lúcia ünnepének december 13-át, mert a 16. századi Gergely-naptár életbelépése előtt ez volt az év legrövidebb napja, a téli napfordulatnak, a világosság születésének kezdete. A Luca napi szokásokban így megtalálhatjuk azoknak igazi pogány tartalmú vonásait.

Luca vértanú emlékére tradíció a Luca koszorú viselése melyen gyertyaszál ég. A koszorú valójában a természet örök korforgását, a gyertya pedig a fényesség eljövetelét jelképezi.

Ez a nap éppúgy alkalmas volt a termékenység-varázslásra, mint házasság-, halál-, és időjárásjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására.

A karácsony szó eredete

A magyar karácsony szót a mai hivatalosan elismert nyelvészet a szláv korcun (átlépő) szóból származtatja (e szó arra utal, hogy amikor a Nap a téli napfordulót átlépi, újból hosszabbodni kezdenek a nappalok). A magyar karácsony és a szláv kracsun összekapcsolását sokan tévedésnek tartják, szerintük a szlávok vették át tőlünk ezt a szót.

A karácsony szó magyar eredetmagyarázata

A karácsony szoros kapcsolatban van a kerecsen sólyommal. Karácsony napján az ünnepséget ugyanis kerecsen sólymok repítésével zárják. A kerecsen sólyom, mint nemzeti madarunk, ősi szimbólumunk tehát fontos jelképe az ünnepnek, annak neve is a madár nevéből eredhet: kerecsen-kerecseny-karácsony

A karácsony pogány szempontból

A karácsony-kultusz rendkívüli fontossággal bírt őseinknél. Nem kétszáz és nem ezer esztendő óta, hanem az ősi napvallási múltunk kezdetétől.

A kerek év, a végtelenség és az örök élet szimbóluma a kör, amely a kelta, a germán, de az Európán kívüli kultúrkörökben is már jóval a kereszténység előtt felbukkant. Ez a XVIII. században, mint adventi koszorú tért vissza először 24, később 4 gyertyával.

A fenyőfa állítása újkeletű szokás. Németországból indult útjára a XVIII. században, hozzánk osztrák közvetítéssel jutott el a reformkor kezdetén. Ma már ez a leglátványosabb és legelterjedtebb karácsonyi népszokás. A karácsonyi életfa a bibliai eredetű magyarázat szerint családfa jelentéssel bír, Jézus családfája. Ezen kívül kapcsolatba hozzák a bibliai tudás fájával is, hisz Ádám és Éva napjára esik. A valódi jelentése azonban szintén a napfordulóhoz kötődik, hiszen mint örökzöld a természet örök körforgását, halhatatlanságát jelképezi. A magyar néprajzi adatok közt is sok olyan utalást találhatunk, amely arról tanúskodik, hogy eleink a megújulást, az örök életet szintén fához, jelképesen faághoz kötötték.

Ősi kerecsenyi szokások

• sólyomreptetés (Székelyföldön XVIII. századig élt ez a szokás. Mária Terézia idején tiltották be. Jelentése: a sólymot a napba röpítve kérik az égi sólyom, a Turul segítségét, hogy hozza el számunkra a tiszta fényt.)
• tűz gyújtása, tűzugrás (Fadarabra rámondva elégették az elmúlt év minden baját.)
• fehér ló körbevezetése a tűz körül (A föld birtokbavételének ősi szertartása.)
• táltosok dobolása
• éneklés
• táncolás

Ősi ünnep

A sztyeppei lovasnomád kultúrákban, így az ősi magyaroknál is kiemelkedő jelentőségűek voltak a jelentősebb természeti jelenségekhez kapcsolódó ünnepségek. Ezek közül is az egyik legfontosabb ünnep a téli Napforduló volt. A Karácsony szavunk is ezzel kapcsolatos.

A szó jelentése a kara (türk illetve egyes altáji nyelvekben hara) = fekete, sötét, és a csun, csony = fordulás szóösszetételből. Tehát a sötétség átfordulása a világosság (növekedése) a tavasz, az új év felé. Szinte az összes mai európai nyelvben a Karácsony valamilyen módon a kereszténységhez (általában Jézus Krisztus születéséhez kötődik) de a magyarság esetében az ősi ünnepünk neve tevődött át a keresztény ünnepre is, amely időben is (2 nap eltérés) közel van egymáshoz. Talán az egyetlen kivétel a román crǎciun (ejtsd: kröcsun), amely a magyar karácsony átvétele, esetleg a kun vagy besenyő (török nyelvek) nyelvből való átvétel.

Szimbólumok

Csodaszarvas

A magyar kultúrában szereplő két csodaszarvas, a szarvasünő és a csodafiúszarvas egyaránt ősi, ázsiai eredetű. A néphagyomány és a regösénekek csodaszarvasa, az úgynevezett csodafiúszarvas hím, agancsos állat. Évente lehullajtott és újranövesztett szarva révén számos nép mondavilágában a ciklikus újjászületés szimbóluma. Eredetileg a téli napfordulón, napköszöntő énekekben ünnepelték az égből alászálló, a Napot homlokán, a Holdat és a csillagokat két oldalán viselő szarvast, a Nap jelképét

A pogány szarvaskultusz asztrális szimbolikája Európában a középkor folyamán összeolvadt a keresztény szarvas szimbólummal. A regösénekeket, amelyek e jelképben a pogány és a keresztény hagyományt ötvözik, a karácsonyi ünnepkörbe vonták.

Búza

A magyar néphagyomány archaikus termékenység-varázslásai közé tartozik a Luca-napi (december 13.) búzacsíráztatás, az úgynevezett lucabúza, amely a téli napforduló idejére hajt ki. A magyarság számára különösen fontos gabona a búza, a Tiszántúl középső részein "élet"-nek nevezték.

A kenyérben a víz az anya ereje a tűz az Apa ereje és a mag a teljesség ereje. A kenyér régen kör alakú volt rárajzolták az egyenlő szárú keresztet (így áldották meg ) és adta ez a létük alapját és adja ma is. A kenyérben ,az azt alkotó magban a a Nap (csí-Ra ) ereje van.

Gyertya

A római kortól kezdve használatos, előtte csak a fáklyát és a mécsest ismerték. A téli napfordulókor gyertyát gyújtottak, hogy támogassák a fény harcát a homállyal szemben.

Kerecsen

Szent madarunk, a Kerecsen sólyom is erről az ünnepről kapta nevét, hiszen ekkor tartották hagyományosan a rituális sólyomröptetéseket, a legszebb vadászmadarak reptetését. Sok Belső-ázsiai régióban a mai napig december végén tartanak nagy ünnepet vagy közös nagy vadászatot a solymászok illetve a sassal vadászók.

Koszorú

A az adventi koszorú Németországból érkezett hozzánk, de ennek is van magyar hagyománya. Eredetileg galagonya vagy akác fából készítették és a kört egyenlő négy részre osztották fel, így egy kör kereszt jött létre. A körkerszt ősi szimbólum, az ősi magyar kerszténység alapja. A körkereszt metszéspontjaira helyezték a 4 gyertyát, mely a négy elemet (tűz, víz, levegő, föld) szimbolizálták.

Ezt a tudást kell őriznünk, gyakorolnunk, nem pedig a tőlünk idegent.

Legyen rajtunk a Teremtő áldása!

 

Kiegészítés:Eremu
Részletek: Sólyomfi-Nagy Zoltán írásából