Add magad!

Szent Iván éje a napforduló misztikumával, mágiákkal, apró csodákkal fűszerezett éjszaka. A napfordulót már a keresztény egyház létrejötte előtt megünnepelték Egyiptomban, a közelkeleti népeknél.

Ez az éj titokzatos értelmű és hatású népi virrasztás: a fény az élet, a szerelem, a termékenység ünnepe. Még a XX. században is a határban rakott nagy tüzek mellett töltötte az éjszakát az egész falu, énekkel, szertartásos táncokkal ünnepelve az élet diadalát.

A nyári napfordulós tűzünnepet Szent Iván napjának előestéjén tartották, de mára a csilalgászati értelemben vett nyári napfordulót tartjuk a helyes időpontnak.

Az esemény már megtörtént, a képek itt vannak!

A régi korok emberei a tüzet a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintették. A tűznek különös jelentősége volt, azt őrizték, nem szabadott kialudnia, a házban égő tűzbe szemetet nem dobtak. Szavaink és gyermekjátékaink megőrizték ezt (háztűznéző, Bújj, bújj itt megyek). Így már érthető, hogy a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat gyakoroltak Európa szerte ezen az éjszakán.

A Kárpát medence nagyon sokáig kelta hatás alatt állt, erről a feltárt leletek is tanúskodnak. A kelta hagyományokból így sok fennmaradt. Szerintük a Napisten és Földanya nászünnepe ez az éj (neve Tölgy ünnep), és Litha, a napforduló istennője védelmét élvezi. Ez az év leghosszabb napja, a Föld a bősége, ereje teljében van. A csúcspont. E nap alkonyán megnyílnak a világok közti kapuk és a tündérnép átjön a mi világunkba. Fogadjuk őket szeretettel, vendégeljük meg őket. A dolgok ma megkeverednek, az ellenkezőjükre fordulnak. (Shakespeare: Szentivánéji álom). Ez a nap a kívánságok ideje.

Ehhez a kozmikus fordulathoz kötődik Keresztelő Szent János ünnepnapja a magyar néphagyományban. Keresztelő Szent János az utolsó próféta és Jézus előfutára, ő kereszteli meg Jézust. Az ő személye kapcsolja össze az Újszövetséget az Ószövetséggel. A keresztény egyház Szent Jánost tette e nap védőszentjévé, ünnepe az V. századtól vált általánossá. Az egyház a középkori liturgiában építette és megszentelte a Szent Iván napi tüzet.

Ehhez a tűzgyújtáshoz különböző hiedelmek kapcsolódnak.

A félig elégett nagyobb faágak, faszéndarabok az eresz alá helyezve, a ház különböző sarkaiba rejtve, vagy amulettként helyezve a testre megvéd az ártó hatásoktól (villámkár, dögvész, betegségek, köd, jégeső, rontás). A füsttel az ártó szellemeket űzték el. A tűz maradványaival körbejárva a földeket bő termést segítettek elő.

Ezt a tüzet egészség varázslásra is használták. A tűzben elégetett, megégett, megfüstölt növényeknek (fodormenta, vasfű, bodza) gyógyító hatását vélték, a tűz átugrásakor a betegségek elmúlását kívánták (Kezem-lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrjon).

Szerelemvarázsló, párválasztó célja is volt a szertartásnak. A tüzet lányok gyújtották meg. A tűz meggyújtásának és átugrásának szertartásos módja volt. A tűz átugrásakor párosító és kiházasító dalokat énekeltek. Mindig annyiszor énekelték, ahány lány volt a csoportban. Gyakran elhangzó szó az énekekben a rutafa, amely a szüzességre, a két ága pedig a tiszta szerelemre utalt.

Érdekes, misztikus része a néphitnek az aranyosan fénylő páfrányvirág megkeresése. Aki megtalálja a páfrány virágát (csak ezen az éjjelen virágzik és csak néhány percig), az megérti az állatok nyelvét, meglátja a földbe rejtett kincseket és láthatatlan lesz. De vigyázni kell, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsájthat az emberre.

EREMU